Magyar foci

Kizárták a Dunakanyar-Vác együttesét

""

A lépésre azután került sor, hogy a versenybizottság pénteken kezdeményezte a fegyelmi bizottságnál a gárda kizárását a bajnokságból. Az MLSZ korábbi tájékoztatása alapján az együttes elmaradt, illetve a fennmaradó találkozóit 3-0-s eredménnyel írják jóvá az ellenfeleknek.

Mivel a váci csapat a szezonbeli mérkőzéseinek több mint ötven százalékát már lejátszotta, ezeknek az összecsapásoknak a végeredményeit nem módosítják.

Ezzel biztossá vált, hogy a Vác lesz a keleti csoport egyik kiesője a majdani négy búcsúzó közül. Amennyiben a klub újra versenybe szállna, azt két osztállyal lejjebb, azaz a megyei első osztályban tehetné meg.